Be aggódtam

Ahogy közeleg az a bizonyos nyíregyházi kirándulás egyre jobban aggódom. Persze próbálom elnyomni magamban, de mindig előtör. Tegnap este is csak néztük a tv-t, aztán egyszer csak megakadt a szemem Franciskán, és elkezdtem parázni, persze csak magamban, nem akarom, hogy észrevegye. Na szóval olyan hülyeségeken agyalogtam, hogy nehogy elvesszen abba a nagy állatkertbe, vagy a vonatról le ne essen, meg ilyenek. Nem is tudom mi lesz velem majd aznap. Persze reggel megbeszéltük Attilával, hogy nem szabad ilyen hülyeségeken gondolkodnom, mert az óvónénik tudnak rájuk vigyázni, és Franci sem olyan, hogy csak úgy elkódorogna a többiektől. Tudom én, de én ilyen aggódós vagyok, mindig túl aggódom a dolgokat. A múltkor a tiszavirág hídnál voltak, akkor is a lelkére kötöttem, nehogy a híd szélére menjen, bele ne essen a Tiszába. :)) Most is elmentek az apjával kocsival az egyik ismerősünk ad kölcsön nyárs botot a holnapi családi napra, egy párszor elmondtam Attilának, hogy ne hajtson gyorsan, és figyelmesen vezessen.
Tele vagyok fóbiákkal, nem is tudom mért nem írtam le mikor öt dolgot kellett írni magamról,mert akkor nem jutott eszembe. De most leírok párat. Például az egyik, hogy mozgólépcsőn nem jövök soha le, csak és kizárólag felfelé vagyok hajlandó használni, lefelé vagy lifttel, vagy sima lépcsőn jövök. Hídon én sem megyek a szélére, és gyors léptekkel haladok át rajta. Mindig görcsben van a gyomrom ha elhagyjuk a várost autóval, folyamatosan figyelem az autókat, ahogy jönnek mennek, a négyes fő úttól egyenesen írtozom, nagy kő esik le a szívemről mikor lekanyarodunk róla. Tudom én, hogy butaság de ilyen vagyok.