Kamasz kor,ahogy mi megéljük ! Mert az élet itt sem habos torta...

Már olyan sokszor akartam erről írni! Mert benne vagyunk bizony nyakig (de néha el is merülünk benne rendesen). Nem könnyű időszak! Nyolcadikban kezdett felerősödni,azzal,hogy nem volt mindegy milyen ruhát hord! Volt,hogy végigjártunk egy tucat üzletet,de nem találtunk kedvére valót,vagyis ha találtunk akkor az nem volt a pénztárcánkhoz való! Ebből pedig részéről jött a sértődés,részemről meg,hogy majdnem felrobbantam az idegtől.
A középiskola megkezdésével ez csak rosszabb lett, nagyképű lett,szemtelen,és sokszor olyan hangnemet ütött meg velünk szemben ami nem tetszett,jöttek a büntetések számítógéptől való eltiltás,vagy nem mehetett le a barátokkal (akiket időközben már nem is ismertünk,hogy kik ők,és ez egyébként is nagyon aggasztott) Nem igazán volt hatásos módszer egyik sem! Sokszor leültünk beszélgetni,hogy mégis mondja el ő,hogy látja ezt az egészet,hogy értse meg nem az ellenségei vagyunk, mi csak jót akarunk,de a végén mindig oda lyukadtunk ki ahol elkezdtük! Semmi nem változott!
Novemberben aztán robbant a bomba,levelet kaptam az iskolából.Még ki sem bontottam tudtam,hogy nem dicsérő szavakat fogok olvasni valami történt! Jelzem éreztem már Dávidon,hogy valami nincs rendben vele,kérdeztem is tőle többször is,hogy mi a baj,mert látom rajta,hogy van valami de nem mondta el.
A levélben az állt,hogy Dávidnak 15 igazolatlan órája van szeptember óta! Mint később kiderült nem járt be gyakorlatra,mert volt ott egy gyerek aki folyton piszkálta,hogy milyen béna,és Ő azt gondolta,ha majd nem jár be akkor minden el lesz intézve! Voltam bent az iskolában,beszéltem az osztályfőnökkel ,és itt azt gondoltam,hogy most már az édesapját is bevonom a dologba,hátha Ő jobb hatással lesz a gyerekre,és így utólag sajnálom,hogy ezt nem tettem meg már hamarabb!Jöttek megint a nagy beszélgetések,de most valahogy mintha hatásosabb lett volna mint máskor! Belátta,hogy butaságot csinált,láttam rajta,hogy most tényleg érzi a súlyát a tetteinek! Kompromisszumot kötöttünk,engedékenyebbek leszünk vele,cserébe ő odateszi magát a tanulásban,és ez úgy tűnik,hogy most végre működik!
Minden esetre azóta jobb a helyzet,nincs lógás,és a tanulmányi eredmény is javuló tendenciát mutat!Tudja,hogy most már jobban figyelünk rá,mert Ő is fontos nekünk! Persze megvan még a sértődözés,meg néha fél vállról beszél velünk,de látom rajta azért a pozitív változást is! Biztos vagyok benne,hogy neki sem könnyű éppen annyira mint ahogy nekünk sem az! De túl leszünk rajta egyszer...