Tegnap

Én soha nem foglalkoztam a frontokkal eddig, sőt szentül meg voltam győződve, hogy rám egyáltalán nincs hatással. Jó, néha mikor nagyon fáj a fejem mondogatom, hogy biztos a front, de annyira nem veszem komolyan. De tegnap már komolyan elgondolkodtam rajta, mert az nem lehet, hogy csak úgy alapból vagyok ilyen lusta, hogy semmihez nincs kedvem. Tegnap ha tehettem volna egész nap csak fekszem az ágyban,és nem csinálok az égvilágon semmit. Persze nem tehettem, na de csak azt csináltam meg ami nagyon fontos volt. Persze Anna nem volt kegyes hozzám, folyton a szoknyám szélén ült, vagy állt, a lényeg, hogy egész nap csak azt hallottam :
- Aja gyeje, aja gyeje, ajuszi gyere...
- Mindjárt megyek kicsim, csak ezt még befejezem.
- Neeeem, ajusziiiii!!!! - és közben a nadrágomba csimpaszkodott.
Persze most a délutáni alvást sem vitte túlzásba, bezzeg mikor az apjával alszanak, van hogy három órát is egy huzamba. De én nem vagyok így elkényeztetve, kaptam egy röpke órát, ami annyit jelentett számomra, hogy fáradtabb, és nyomottabb voltam mint mielőtt lefeküdtem.
Mondtam iszok egy kávét, Anna rávágta ő is kér. ( szoktam neki önteni kávés pohárba tejet, és egy kis cukrot, így szoktunk kávézgatni) Most a következő volt a szituáció.
Letettem a két poharat a pultra, tettem mindkettőbe cukrot, majd öntöttem kávét, egyikbe, majd másikba is, ránézek Annára ott áll mellettem nagy kerek szemeivel néz rám várja a kávéját, hirtelen leesik mekkora marha vagyok, hogy neki is kávét öntöttem a poharába tej helyett. Jót nevetünk.  :) Volt már így egyszer régen, csak akkor még cumisüvegbe akartam neki szervírozni a kávét. :)

A szobatisztaság téma is hanyagolva van, ott vagyunk a kiindulópontnál újra, minden megy a pelusba. :(
Nem akarom én sürgetni, mert én is azt vallom, ha megérik rá a gyerek akkor úgyis bekövetkezik, meg tulajdonképpen eddig sem úgy volt, hogy erőszakkal ráültettem, és fel nem állsz büdös kölke még nincs valami a bilibe. Csak jó volt, az a pelenka takarékos állapot.

Attila anyukája, jól van a héten már hazaengedik, mármint a kisvárdai kórházba rehabilitálódni. Látom Attilán, hogy lassan kezdi ő is elhinni, hogy jobban lesz az anyukája. Erős asszony az.

Egy két friss kép, a története a következő: Reggel miután átöltöztünk megkérdeztem Annát mit szeretne reggelizni
- Műzit. - vágja rá villámgyorsan.
- Rendben, de előtte a hajad felkötjük, hogy ne lógjon bele az arcodba, és a kajába.
Elszalad, én utána, nem hagyom magam, amit mondtam megmondtam. Haj megfésül, felköt. Kezdődik a duzzogás az asztalnál, szerencsére nem tart sokáig. :)

Brühühü, nem kéjek műzit...

ha fotózol akkor mosolygok picit...

Na mehet, fotózod milyen ügyesen eszem...

Ügyes Anna Sára :)