„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2013. április 26., péntek

Kontrol, Iskola, Díj...

A múlthét csütörtöki kontrol előtt nagyon izgultunk, én az eredmények miatt, Franci pedig a vérvétel miatt. Már fél tízkor ott voltunk, bejelentkeztünk a földszinten,majd felsétáltunk a váróba. Doktorbácsi nem várakoztatott minket sokáig, jött és gyorsan feladta a vizsgálatkérőket a gépen mi meg elindultunk a röntgenbe,és a vérvételre. Csak pozitív tapasztalatom van mindkét helyen, nem várakoztattak, és nagyon kedvesek voltak velünk. A vérvételtől egy kicsit aggódtam mert a múltkor levágott Franci egy kisebb hisztit előtte, de most még otthon megbeszéltük, hogy most nem így lesz. Be is tartotta az ígéretét, és nagyon ügyes volt egy hang nélkül hagyta, hogy szépen levegyék a vért. Nagyon büszke volt, és én is nagyon büszke voltam az én bátor nagylányomra. A röntgen felvétellel felmentünk vissza doktorbácsihoz aki immáron gyógyultnak nyilvánította Franciskát. :) Nincs több kontrol, nincs több vérvétel, nincs több gyógyszer. Hurrá!!!! Visszaállhat minden a régi kerékvágásba.

Szerdán megkaptuk a hivatalos értesítőt, miszerint Franciskát felvették az iskolába. :) Szeptembertől a Szent-Györgyi Albert Általános iskola 1.a osztályos tanulója lesz. (a választott osztály, a választott tanító nénikkel :) boldogság... )

Kaptam egy díjat Nesreca küldte nekem! Itt is nagyon szépen köszönöm !!!. :) Nagyon örültem neki!! :) Nem is számítottam mostanában ilyesmire, hiszen keveset írogatok, nem sok időm jutott mostanában a blogra.

Szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

Hogy kinek is küldöm:
Az első Fuvalla  :)
A második : Erika :) 
A harmadik : Beszter :)
A negyedik : Andi :)
Az ötödik : Lala :)
Valójában mindenkinek küldeném akit olvasok, de már így is csaltam, mert a négy helyett ötöt írtam. :)

5 megjegyzés:

  1. A kontroll eredményért hurrá-hurrá! Nagyon ügyesen végigcsináltátok!!!!

    Az iskoláért gratula, maximálisan átérzem az ezzel járó aggodalmakat!

    A díjat pedig nagyon köszönöm, és valóban őszintén megleptél és meghatottál !

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm én is díjat, megleptél vele :)Sajnos nagyon kevés időm van most a blogra, de pótolok mindent és mindenkit :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, de aranyos vagy!! :)
    Nagyon örülök és annak is, hogy Franci jól van, majd' kicsattan. :)
    (Izé...hogy tetted ki a blogdíjat ide a bal oldalra??? Én ehhez nem értek. :(( )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tervezés - Elrendezések - Modul hozzáadása - Kép (feltöltöd, elmented, majd ha akarod el is mozgathatod,hogy pl. a vonalzók,vagy a bloglista alatt legyen) Újra mentés,és kész! :)

      Törlés

Köszönöm,hogy írtál! :)