„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2017. június 7., szerda

Kb. négy bejegyzéssel ezelőtt,azt a címet adtam, hogy végre tél, és most hipp-hopp végre Nyár! :)
Időm továbbra is semmi.Egyenlőre,de majd a nyári szünetben aktiválom magam(terveim szerint)
Most csak egy képet szeretnék megosztani itt a pünkösdi királylányról,a miénkről. :)

Hát, nem csodaszép! :)

2017. január 27., péntek

Heti összefoglaló

Először is azzal kezdeném, hogy most lett elegem a télből. De nem is inkább a télből mert a hideg még annyira nem is zavar, és tulajdonképpen az is szép, hogy minden fehér, de a jeges járdákból, mellékutakból viszont nagyon elegem van már. Nem hiszem, hogy nem lehet valahogy eltakarítani az utakról. A héten kétszer is sikerült elesnem, az egyik nap ráadásul nagyközönség előtt, mindenki röhögött (én is) szerencsére ennyivel megúsztam.
A héten nyílt nap volt az óvodában, megnézhettem Annát mit is csinálnak. Megmondom őszintén, én mindig is tudtam, hogy Anna nagyon ügyes, és okos kislány, de most látni ahogy a feladatokat megoldja, és segített másoknak, hogy milyen ügyesen irányítja a kis csapatot, amilyen aktívan tevékenykedett, hááát dagadt a mellem a büszkeségtől. Órákig elnéztem volna. Jövőhéten lesz fogadóóra is, a difer teszt eredményeiről tájékoztatnak majd, már nagyon várom.
Pár kép a szerdai nyílt napról.





Franciska hazahozta ma a félévi bizonyítványát, ötös lett (nem is számítottunk másra) Nagyon büszkék vagyunk rá! Nagy öröm ez nekünk. :) Remélem majd felső tagozatban is hasonló eredményei lesznek, nem viszi majd el a kamaszkor nagyon.

Az etikát nem osztályozták, szóval a megfelelt csak az összképet rontja szerintem, írhatták volna azt is, hogy részt vett. :/

2017. január 21., szombat

Tanszaki

Megint hipp-hopp, és elrepült egy hét, az említésre érdemes a hétből a Fuvola tanszaki hangverseny volt Franciskának. Idén ugye a furulyát fuvolára cserélte, és nagyon szépen játszott rajta.Nagyon izgultam miatta, mert az itthoni próbák során mindig volt egy mumus rész amit elrontott. Féltem, hogy közönség előtt még nagyobb lesz az izgalom. De nagyon koncentrált, és nem volt rontás. :) Apa készített videót, nem tudom, hogy lehet-e majd itt osztani. Egyenlőre ott van a telefonján, mert annyira hiper szuper full hd minőségben készült, hogy nem sikerült átküldeni az én, ezek szerint nem is olyan okos telefonomra. De rajta vagyok azon, hogy meg tudjam itt is osztani!

2017. január 15., vasárnap

Franciska

10 éves, 146cm,és 40 kg, cipő mérete 38-as  KISKAMASZ! :) Iskolába járni manapság nem szeret, azt mondja utálja, de szerencsére ez a jegyein nem érzékelhető,továbbra is az ötösöket írom alá nap mint nap az ellenőrzőben. Pedig tanulni utál, tudását az iskolában szívja magába. Ez nem azt jelenti, hogy itthon nem foglakozunk a tanulással, csak továbbra is Pató Pál úr "Hejj ráérünk arra még" stílusban nyomja. Tanulás helyett bármi más előbbre való.Ma például verset kellett tanulni,megtanulta,pipa. Viszont környezetből is lesz felelés,szerdán éppenhogycsak megúszta,ami azt jelenti most nem fogja. Tanulás helyett viszont csak dúl fúl magában,sértődötten ül a könyv felett,és mereven bámulja az oldalt,de látszik rajta,hogy a gondolatai egészen máshol forognak.Így megy nálunk a tanulás. Az óvodából elballagott szerény visszahúzódó kislány már csak nyomokban található meg benne.Néha olyan nagylányként viselkedik,néha meg olyan mint egy ovis. Mennyi is van még a kamaszkorból?? Ja még sok,főleg ha Annát is hozzáadom.. :)
Kedvenc időtöltése a számítógépezés, de nagy bánatára csak hétvégente van erre lehetősége. Olyankor minecraftozik,és videókat néz.
Szeret,olvasni,de ez a kötelező olvasmányokra nem vonatkozik(kedvencei a Zizi,és Ropi naplók) kreatívkodni (ragaszt,vág,köt,fest) mikor milyen hangulatban van. Legjobb barátja B.Lili, vele már egészen kicsi koruk óta ismerik egymást.De ott van még Réka,Enikő,Dávid,és Gergő.
Kedvenc étele: gyros, hamburger, pizza,borsópörkölt,palacsinta...mikor milyen hangulatban van.


2017. január 14., szombat

Végre tél

Hosszú idő után végre megint leporolhattuk a szánkót,és a gyerekek élvezhették kicsit a havat. Anna tegnap nem volt oviban mert csúnyán köhögött,és a torkát fájlalta. Délelőtt voltunk doktornőnél,de azt mondta semmi komoly. Pár napig nurofen, köptető,és elmúlik. Nem akartam,hogy ma kimenjen,de ott állt az ablakban,és sóvárogva nézett kifelé. Megesett rajta a szivem,ki tudja lesz-e még ilyen hó az idén. Lementek apával,nagyon jól érezték magukat, csak úgy ragyogott az örömtől a kis piros pofijuk amikor megjöttek. :)