„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. augusztus 17., péntek

Nyafka Anna

Már két napja olyan nyafka szerencsére csak napközben, semmi nem jó! Minden nyafogással végződik. A délutáni 2-2,5 óra alvások pedig az utóbbi két napban lecsökkentek 25 percre :(  Fáradt. De mért nem alszik??? Ráadásul attól, hogy napközben keveset alszik este 8-kor még nem dől ki, sőt inkább felpörög fél tízig dorbézol.
A fáradtságnak tudható be az is,hogy tegnap délután mikor lementünk a boltba többször is jelenetet rendezett, mert ő akarta húzni a bevásárló kosarat, és nem mindig úgy történt a dolog ahogy elképzelte. Szerencsére a gyors figyelemelterelés még működik nála, és nem lovalja bele magát egy-egy hisztibe. De később mi lesz? Nos, ki merem jelenteni, hogy fogok még írni fergeteges hisztikről, és nagy jelenetekről. :)
Tegnap volt nálam egy anyuka a kislányával (eladom Franci kinőtt ruháit) . A kislány rögtön összebarátkozott Francival, és Annával bevonultak a szobába játszani, még anyukája megnézte a ruhákat. Természetesen nem akart végül hazamenni, és hiszti lett belőle, na nem olyan eget verő de azért anyuka mégis kellemetlenül érezte magát miatta. Mondtam is neki, hogy ugyan már, nem mutattak nekem ezzel semmi újat, ha csak belegondolok, hogy Franci is milyen hisztiket csapott le néha ajaj.
Persze tudom kellemetlen, mert nekem is az mikor közönség előtt történik a dolog.

Amúgy ha a nyafogásoktól eltekintek, nagyon jól elvannak a csajok együtt. Mindig úgy elnézem őket ahogy játszanak , Anna követi Francit mint egy kis puli kutya. :) Franci meg nagyon élvezi ahogy irányíthatja! Mondjuk nem tudom meddig lesz még Anna ilyen kis engedelmes :).
De jó, hogy vannak egymásnak. Emlékszem mikor Dávid kicsi volt, sokat jártunk játszótérre,ide-oda,hogy ne unatkozzon otthon a lakásban egyedül. De mikor rossz idő volt, és be voltunk szorulva a négy fal közé olyan magányos volt! :( Biztos, hogy ő is teljesen más lenne most ha még kiskorában megtapasztalhatta volna, milyen az ha van testvére 11 év azért nagy korkülönbség akár hogy is nézzük!

Reggeli idil :)

Előlről
Hátulról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm,hogy írtál! :)