„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. október 7., vasárnap

Lomtalanítás, és egyebek

Tegnap lomtalanítottunk, és egy szekrénnyi lomot sikerült össze gyűjtenünk. Mondjuk akadt olyan is amit bár nem használunk, de nagymamámtól vagy a testvéremtől kaptam azoktól nem tudok meg válni. Emlék, egy darab belőlük.
Találtam vagy két szatyornyi válltáskát is mindenféle méretben (hiába,ez is a gyengéim közé tartozik) nos azoktól sem tudtam megválni csak úgy, hogy kidobom, túl közel állnak hozzám. Úgy döntöttem elajándékozok majd párat, akkor legalább tudom, hogy jó kezekbe került.
Megmondom őszintén, én nem vagyok irigy ember, nagyon sok mindent ajándékoztam már el olyannak aki rászorult, és jó érzéssel töltött el, hogy megtettem. De ezekkel az emberekkel kapcsolatban akik most itt ülnek kint a ház előtt valahogy teljesen mások az érzéseim, cseppet sem pozitív, de ezt inkább nem ecsetelném.
Mi mindent fel tudunk mi is halmozni :) például az egyik beépített szekrénybe hat üres cipős doboz is foglalta a helyet, tv-s doboz stb.,hogy ezeket minek tartogatni azt nem tudom, de már nem is fontos. Szép rend van a szekrényekben, az egyik majdnem teljesen üres lett, szóval lesz hely a további gyűjtögetésre. :)
Előkerült még a szekrényből egy játék babakocsi is, olyan nagyobb fajta Anna nagyon megörült neki, a baj csak az volt,hogy folyton olyan helyekre akarta tolni ahol elakadt, és mivel nem mindig sikerült megoldania egyedül a dolgot visított, hogy segítsünk.

Franciska köhög :( még nem vittem orvoshoz, Rinathiolt adtam neki, és noszogatom, hogy minél több folyadékot igyon, egyenlőre úgy néz ki használ. Remélem, hogy még idejében elcsíptük a bacit. Bár már ennek lesz itt az ideje sajnos, jönnek a hideg idők.
Szerdán kint voltak a sport reptéren megnézni, hogy ugranak a katona bácsik, készült pár kép megint ovónéni jóvoltából



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm,hogy írtál! :)