„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2016. április 10., vasárnap

E heti...

Túl vagyunk a versenyen, Franciska a 16. lett a 32 versenyzőből. Nem volt elkeseredve, a tanítónéni inkább, bár nem mondja soha, azért én tudom. Jövőhét pénteken lesz a Tudásbajnokság megyei döntője (Irodalom, szövegértés) majd meglátjuk, hogy ott lesz-e jobb eredmény! Én egyébként nem vagyok híve a versenyeztetésnek, általában Franciska jelentkezik minden ilyen eseményre. Miért azt nem tudom, mert utána nem repes a boldogságtól amikor gyakorolni kell szabadidőben.
E mellett készülünk nagyon az ovigálára is. Anna itthon is gyakorlatozik szigorúan, nagyon élvezi. Tegnap előkerestem neki a kockás inget, és a farmer mellényt, csak úgy rótta a köröket benne. Már csak egy farmer rövidgatyát kell szereznem.
Levágattunk a hajából, már csak vállig ér neki, de olyan aranyos lett ezzel is. Mint egy nagylány, csak úgy feszített az új frizurával. Muszáj volt neki vágni mert annyira el volt vékonyodva már a vége. Majd készítek róla képet mert apa vitte el fodrászhoz, és csak a vágásról készített fotót.
Én is levágattam a hajam, megint rövid lett, és megint vörösre festettem. Eddig tartott a próbálkozásom a hosszú hajjal.
Ja, és pénteken bementem a Rossmannba, és hol kereskedtem, kutakodtam, olvasgattam, a ránctalanító krémeknél. Nem voltam soha híve ennek, egyébként is problémás(zsíros) a bőröm nem lehet rá kenni akármit, de találtam egyet ami úgy tűnik jó. Aztán lehet, hogy ez is csak olyan  placebo. :)

2 megjegyzés:

  1. Nekem Bioderma krémem van (asszem az legalábbis), nagyon szeretem. Nekem vegyes bőröm van, helyenként baromi zsíros, máshol meg száraz. Ki érte ezt??

    Versenyek....nem tudok olyat mondani, ahol jól szerepelt volna idén Réka. 16. hely, középmezőny nem rossz azért egyáltalán! :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem Bioderma krémem van (asszem az legalábbis), nagyon szeretem. Nekem vegyes bőröm van, helyenként baromi zsíros, máshol meg száraz. Ki érte ezt??

    Versenyek....nem tudok olyat mondani, ahol jól szerepelt volna idén Réka. 16. hely, középmezőny nem rossz azért egyáltalán! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)