„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2010. szeptember 25., szombat

Falusi búcsú

30 éves a zengő ovi,ennek tiszteletére tegnap "Falusi búcsú" volt az óvodában.
Délután 15:30-ra várták a szülőket a gyerekek,és megkezdődött a buli,voltak kézművesek akiktől lehetett vásárolni cseppet sem olcsó pénzért,nem tudom volt-e forgalmuk mi ,mindenesetre megúsztuk egy karkötővel,azt is zsákbamacskába találtuk!
Köszönhettük mindezt az ovónéniknek,akik azt találták ki,hogy az óvoda udvarán különböző játékos feladatokat kell a gyerekeknek végrehajtani amiért cserébe tallért kaptak amit le is vásárolhattak,mézeskalácsot,pogácsát,és szörpöt vehettek belőle,mondanom sem kell az viszont mind elfogyott! A gyerekek nagyon jól szórakoztak,rengeteg tallért gyűjtöttek,olyan lelkesek voltak jó volt nézni őket!
Francinak mondjuk az elején nem volt túl jó kedve,fáradtnak tűnt,úgy kellett noszogtatni,de aztán szerencsére teljesen belemelegedett a játékba,és végül minden feladatot kipróbáltak apával!

Így kezdődött kicsit sem jó kedvel

 Gesztenyével kellett bele találni a csizmába

 Bekötött szemmel eltalálni a kolompot

 Lehetett kreatívkodni (Franci,és apa krumlifej uraságot csináltak,és helikoptert,de elajándékozták,és nem fényképeztük le,pedig nagyon klasz lett)

 Néni a rokkával,és az árusok a háttérben

 Voltak zenészek is

 és persze tánc

 Itt a táncosokat nézi,de nem volt kedve beállni


 Apával a sorversenyen

 :)))))))

 Célbadobás



Kukorica morzsolás (ezért is járt ám a tallér) 


 Paraszt asszony :))))

 Paraszt ember :))))


6 megjegyzés:

  1. Jók lettek a képek! Remélem jobb a kedved!

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Igen már jól vagyok! :))

    VálaszTörlés
  3. A parasztasszonyos a kedvencem:))))))) Eszméletlen:)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper képek!!! Biztos nagyon jól éreztétek magatok:)
    pucca♥

    VálaszTörlés
  5. Klasszak a képek, nagyon jó lehetett a búcsú! :-)
    Milyen nagylány már Franci! :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)