„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2013. február 25., hétfő

Olyan nyafogós...

Anna ma már az utolsó adag antibiotikumot veszi be, de még mindig úgy köhög mit amikor az orvoshoz elvittem a múlt hét elején. :( Tegnap azon dilemmáztam magamban, hogy most mit csináljak. Bölcsibe vigyem reggel, vagy orvoshoz. A másodiknál döntöttem végül, inkább nézze meg. Én sem vagyok túl jól, én is köhögök, folyik az orrom, és lelkileg is teljesen a béka segge alatt vagyok.
Tegnap egy kicsit kimozdultunk, nem voltunk messze csak a helyi vadasparkba, de olyan jó volt. Sajnos az idő nem nagyon kedvezett a kinti programokhoz, de szerencsére benti program is volt. Készítettünk kisze bábot a gyerekekkel, és el is égettük az udvaron. Szóval mindent megtettünk, hogy elűzzük végre a telet, és vele együtt a betegségeket, meg minden rosszat!!
Tavaszt szeretnék, nem esőt, és végképp nem havazást. Jó időt, napsütést, madár füttyöt, színeket.

A napokban meg azon kezdtem el gondolkodni, hogy annyira hiányzik egy barátnő az életemből. Egy olyan igazi akinek a legféltettebb titkaidat is kifecsegheted, akinek egy nyitott könyv vagy, aki észreveszi, és kirángat a béka segge alól. Akivel eltölthetsz egy pár órát, és teljesen újjá születsz.
Mért nincs nekem ilyen? Volt egyáltalán? Azt hiszem igen, de ahogy megszülettek a gyerekek eltávolodtunk. Nem szántam rá elég időt. Nem vesztünk össze, mert mikor találkozunk mindig megállunk beszélgetni, és néha olyan jót röhögünk, de már nem járunk össze úgy ahogy régen, és ez nekem nagyon hiányzik. De vajon neki is?

11 megjegyzés:

  1. Ez a barátnős dolog nálam is így van. Csak nálam az is a baj, hogy akiket igaz barátaimnak hittem, mindig átvertek. Így nehéz bízni, és őszintén beszélgetni valakivel....:\

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,tudom miről beszélsz,nekem is voltak hasonlók. Ő volt az egyetlen aki soha nem élt vissza a bizalmammal, és mindig őszinte volt velem akkor is ha tudta,hogy megbánt vele. De mindig éreztem, hogy nem rosszindulatú őszinteséggel mondta, mert mindig csak jót akart. ( Tudod vannak olyan emberek akik az orrod alá dörgölik a dolgokat, csupán azért, hogy lássák ahogy szenvedsz tőle.)Na Ő nem ilyen.

      Törlés
    2. majd ird meg h a dokinal mi volt!

      Törlés
  2. Mi az a kisze báb? Még soha sem hallottam róla. Nyugi-nyugi, hamarosan jön a tavasz, nyílhatnak a nárciszok meg a tulipánok :)

    Ha nem haragban váltatok el miért nem próbálsz kicsit közelíteni a barátnőd felé? Biztos furcsa lesz kibeszélni az elmúlt idő eseményeit, de ha megvan a száma, vagy fent van vmi közösségi oldalon, sztem nyugodtan írhatsz neki pár sort. Azt hiszem pont ide illene az a mondás, hogy

    "Az életünkben nem azt bánjuk meg amit megtettünk, hanem amit nem."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az idézet teljesen igaz. :) Köszönöm a biztatást. :)

      Törlés
  3. Jobbulást nektek!!!!
    Ó, ha ilyen egyszerű lenne, felhívni, és minden úgy folytatódna mint előtte. Én naponta érzem ezt az érzést! Van mikor belenyugszom, van mikor annyira hiányzik...Lehet nekem már nem is lesz ilyen barátnőm. És tudod mi a vicces, már nagyon nehezen nyílnék meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Anikó! :) Lehet,hogy nem olyan egyszerű, de hiszem, hogy csak rajtunk múlik. Ha fontos nekünk, akkor időt kell, hogy tudjunk szakítani rá. Szerencsére mi egy városban lakunk, ráadásul ugyanazon lakótelepen, még a távolság sem akadály. :)

      Törlés
  4. A barátnős dolog nagyon ismerős.... akit én hívhatnék Ő már abban az univerzumban van ahol nem kapja meg az üzeneteimet :(
    Akikkel meg azóta próbáltam szívem -lelkem odatenni mindig de mindig pofára estem nem kicsit ... szóval azt hiszem az én barátnőm odaát vár rám.. de még nagyon nagyon sok időt kell ( nagyon remélem, hogy valóban) eltöltenem nélküle.....

    Jobbulást nektek! Bár én lassan ennek a betegeskedésnek a lelki hátterét is boncolgatnám, az Anna korú gyerekek ( bár lehet nem hiszel ebben) átveszik az anya lelkiterheltségét és különböző betegségeket produkálnak....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A barátnődet nagyon sajnálom! :(((

      Arra gondolsz, hogy bevonzom a betegséget azzal,hogy folyton arra gondolok, hogy nehogy beteg legyen? :) Én már mindenben hiszek. De ha így van, akkor mi a megoldás? Mit tehetek ellene? Komolyan érdekel a válasz? :)

      Törlés
    2. Hajni, nem konkrétan erre gondoltam! aláz az valaminek a nem el fogadása , másképpen egy adott helyzet elleni lázongás. Próbáld meg végiggondolni, hogy Te magad hogyan állsz pl az új munkahelyhez ... hogy benned nagyon mélyen milyen érzéseket vált ki.... És ez megjelenhet Annánál betegségi tünetben. Nem azt mondom, hogy 100%-ig ez a baj, de minden betegségnek van lelki előzménye is.. persze erről most nem akarok regényt írni, de én már megfigyeltem ezt ......

      Törlés
    3. Biztos van benne valami!

      Törlés

Köszönöm,hogy írtál! :)