„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. november 12., hétfő

Újabb hét kezdődött...

Ma ott reggeliztünk a bölcsiben, ezért 7:45-re kellett mennünk. Mivel a hétfő mindig nehezen indul apa besegített, elvitte Franciskát az óvodába, így elég volt fél nyolckor elindulnunk Annával. ( Nincs túl messze a bölcsi szerencsére)
A Reggeli vajas kenyér volt felvágottal, és tea. Anna nagyon ügyesen reggelizett, a felvágottat ugyan ott hagyta de a kenyérből hármat is megevett,és a tea is elfogyott. Tele pocival aztán nagyon jót játszottak. A tízórai ma banán turmix volt, ez nem ízlett Annának (őszintén szólva nekem sem, nem sok köze volt a banánhoz sajnos)
Ma már mindent a gondozó nő csinált Anna körül, én csak a háttérből figyeltem az eseményeket.
Mielőtt kimentek az udvarra tisztába tette, felöltöztette Anna ügyesen közreműködött vele. Olyan jó volt ezt látni. Még az udvaron voltak kaptam egy óra kimenőt. Nyomott egy nagy puszit az arcomra, köszönt, hogy szia, és ment motorozni. :) Én az egy óra szabadidőmben elmentem friss kenyeret venni, majd haza összepakolni, mert reggel ott hagytam csapot papot úgy jöttünk el otthonról. :)
Miután visszamentem már nem volt kint az udvaron, meg is lepődtem,hiszen mindig ő az utolsó a sorban, de mondták,hogy megcserélték a sorrendet, eddig a másik csoport kezdte a kimenetelt, és ők is mentek be hamarabb mert ők voltak a kicsik. De most a mi csoportunk a kisebb (fiatalabb), ezentúl ők mennek ki majd elsőnek, és így hamarabb is mehetnek majd be. Ennek nagyon megörültem mert ugye Anna nagyon nehezen bírta már a vége, felé fáradt volt nagyon, és ezzel ez a probléma megoldódott. :)
Viszont az ebéd ma sem tetszett, és nem hogy nem evett belőle egy kanállal sem még az asztalhoz sem akart leülni, helyette inkább játszani szeretett volna. Az ebéd ma krumpli főzelék volt hallal, és alma. Szerintem nagyon finom volt, de Annát nem tudtam meggyőzni erről, nagyon nyűgös volt. Amikor az alma is az asztalra került végre leült, és jó ízűen falatozott. Gondozó nő nyugtatott, hogy nem lesz itt semmi gond, meg fogja tanulni a rendet Anna is előbb utóbb. Remélem így lesz. :)
Holnap ismét korán megyünk, csak most Francit is mi visszük az oviba. A fejemben már megvan a terv, hogy mikor kelek, gyerekek mikor kelnek, mikor indulunk el itthonról stb.,stb. Aztán ember tervez isten végez szokták  mondani, majd meglátjuk, hogy alakul.

Reggeli közben...

Játék közben...

1 megjegyzés:

  1. Tündérke, előbb utóbb bele kell hogy szokjon a rendbe! Elkezdi itt a bölcsiben, aztán nincs megállás egy jó ideig ez a mindennapi körforgás!

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)