„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. november 13., kedd

Egy újabb nap...

Minden a tegnap eltervezett módon történt. Ötkor keltem, elrendeztem a dolgaimat, hatkor a a gyerekeket is ébresztettem. Anna könnyedén felébredt, Franci már nehezebb dió volt, de sikerült. :) Aztán apa mondta, mégiscsak elviszi Franciskát ma is, ne kelljen annyira rohannunk, elég ha akkor rohanunk mikor Ő nincs itthon. Így nyertünk még egy fél órát Annával indulás előtt.
Ma nem volt olyan egyszerű a reggelizés sem mint tegnap. Nem nagyon akart leülni az asztalhoz, játszani akart. Nem engedtem, mondtam neki hogy csak reggeli után van játék. Egy kicsit még próbálkozott, de mikor látta,hogy komolyan gondolom leült az asztalhoz,és ügyesen megreggelizett. Két szelet májkrémes kenyeret,és egy kis bögre teát ivott meg nagyon ügyesen. :) Tízóraira ma almalevet kaptak.
Tízórai után elköszöntem tőle, és eljöttem. Ma fél tizenkettőre kellett visszamennem, és meg kellett várnom kint a folyosón mert ma egyedül ebédelt. Sajnos gondozó nő elmondása szerint ma sem ment jól az ebéd, ma sem akart leülni az asztalhoz a többiekkel. Most is csak a gyümölcsöt volt hajlandó megenni. Egyre jobban aggaszt ez a dolog. De majdcsak kialakul ez is remélem. Úgy látszik Annánál az evés lesz a mumus a bölcsiben. Egyébként jól érezte magát, bár azt mondta a gondozó nő, hogy ma már látta, hogy néha csak úgy megállt és elgondolkodott. Gondolom azon, hogy hol is van anya, mért is hagyott itt meg ilyenek. :) Azt mondta a gondozó nő, hogy Anna csendesen szenvedő lesz. Nem tudom jobb-e mint az aki ordít és kiadja a feszültséget. Na de majd meglátjuk. Mindenesetre most megint vannak aggodalmaim, és még csak most jön majd az ott alvás. Na ebbe most bele sem merek gondolni.

Az olvasó sarokban...
Böbe babát meg kocsikáztatjuk...
Telefonálnak...
Lefeküdt a kis kuckóba...
Nagy kedvenc ez a pötyi... gondolkodom még ,hogy otthonra is beszerezzek-e egyet
Tízórai közben...

4 megjegyzés:

  1. Egyem is meg...majd beszokik, túl lesztek ezen hamarosan. :)
    Te meg túl jól főzöl, úgy látom. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nagyon remélem. :) Bevallom őszintén nem erősségem a főzelék főzés, így az olyan ritka nálunk mit a fehér holló :)Arra is gondoltam már, hogy a fáradtság mellett még ez is közrejátszhat abban, hogy nem eszik.

      Törlés
  2. Hátttööö..nekünk van otthon pötyi, nem ilyen, apróbb, nagyon szeretik a gyerekek. DE! Csakis felnőtt felügyelettel szabad vele játszani, különben csakhamar ott lesz az a kis piszok pötyi MINDENÜTT!!! :))))

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)