„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. november 26., hétfő

Hogy is volt?

A múlthéten csütörtökön már vittem Annát a bölcsibe. Nem volt semmi probléma odafelé menet,még a csoportba is simán bement,csak ahogy észrevette,hogy én most nem maradok sírni kezdett. Nem tartott sokáig,de a gondozó nő mesélte délután,hogy bújós volt egész nap. Pénteken viszont bekövetkezett az amitől már a kezdetek kezdetén féltem. - Anya nem bölcsi, nem!! Hangzott el a mondat Anna szájából,amitől a szívem összeszorult,és nagyon rosszul éreztem magam. :(((
De jó lesz ott neked,már nagyon várnak a gyerekek,jókat játszotok majd. Próbáltam meggyőzni,néha úgy tűnt sikerült,de aztán megint jött a segély kiáltás.
Ahogy közeledtünk a bölcsi bejáratához,megint sírni kezdett,bent egy kicsit oldódott a hangulat,de a csoport bejáratánál már érezni lehetett a feszültséget, nem is akart bemenni,elindult a kijárat felé. Nagyon sírt mikor elköszöntem,azt akarta,hogy felvegyem de adtam egy puszit,és elköszöntem siettem nem akartam húzni a búcsúzkodást.
Egész úton hazafelé az járt a fejemben,hogy rossz anya vagyok,mert ott hagyom,pedig még itthon vagyok,még lehetnénk együtt. Lelki ismeret furdalásom volt végig egész nap. Nem is csináltam semmit pedig sok mindent elterveztem,de csak ő járt az eszemben.
Aztán vasárnapra már csúnyán köhögött a drágám,és az orra is folyt rendesen,éjszaka is szívatni kellett az orrát mert nem kapott levegőt csak a száján,és nem tudott aludni. Reggel elvittem a doktornőhöz,persze nem talált semmit,de én úgy döntöttem nem viszem a héten,itthon leszünk megint úgy mint eddig. :)
Tudtam,hogy nehéz lesz az elválás,de nem gondoltam,hogy ennyire megvisel majd. Van aki azt mondja,Ő élvezi hogy bölcsibe van a gyereke,végre egyedül mehet vásárolni,nyugodtan kitakaríthatja a lakást,élvezi a szabadságot. De én nem így érzem,nekem annyira hiányzik ha nincs itt velem,hogy el sem tudom mondani.
Nem vagyunk egyformák ebből is látszik, szóval töredelmesen bevallom,hogy még örültem is,hogy a héten itthon maradhat velem.
Francinak szombatra megint kötőhártya gyulladása lett,úgyhogy megint elkezdtük a szemcseppezést. Ma nincs ovi, nevelés nélküli nap van.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem jól döntöttél. Vagy legalábbis én is valahogy így lennék...
    Élvezzétek ki a hetet. :)
    Ez a cicás háttér nagyon aranyos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dius! Úgy lesz! :)Csak egy darabig marad a cicás,mert lassan ünneplőbe kell öltöznünk! ;)

      Törlés
  2. Micsoda új képek...cica, meg a csajok.:-)))) Nagyon jó lett!
    Élvezzétek a napokat!

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)