„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. november 4., vasárnap

Rövid összefoglaló

Nem túl sok időm volt mostanában a blog írásra,megpróbálom bepótolni azzal,hogy összefoglalom mik is történtek az utóbbi időben.
Voltunk Annával bölcsiben ,kb negyed órára ott hagytam az udvaron a gondozónővel. Jól elvolt, nem sírt, de láttam rajta,hogy nagyon megörült mikor újra feltüntem a színen. :) Megvolt a család látogatás is, kellemesen elbeszélgettünk, ilyenkor mindig kicsit megerősödök, hogy jó lesz, nem lesz gond, Anna szeretni fogja a bölcsit stb.,stb., Aztán ahogy telnek a napok újra előtör bennem az aggodalom. Hétfőn kezdjük a beszoktatást. Ez is eljött.

Túl vagyunk az őszi szüneten is, a gyerekek elég jól elvoltak most egymással. Nem volt sok vita,és veszekedés, ami volt azt megoldották egymás közt nem kellett közbelépni. :) De Franci azért mondta, hogy mikor lesz már ovi, mert hiányoznak a barátnői.

Voltunk otthon mindenszentekkor,vagyis csak 2-án mentünk, ki akartuk hagyni a csúcsforgalmat. Jól döntöttünk mert pénteken nem hogy csúcsforgalom nem volt,de még az idő is nekünk kedvezett. A temetőben sajnos sok sírt meg kellett látogatnunk. Franciska már nagyon érdeklődő volt, sok kérdést feltett, hogy ki kicsoda, mért halt meg. Sok emlék előtör ilyenkor, jó lenne ha még itt lennének velünk.
Szünet előtt is volt megint egy ilyen kérdése irányunkba, hogy:- ugye mi soká fogunk meghalni? Gondolom az oviban beszélgethettek a mindenszentekről, és onnan jött elő megint ez a dolog.

A keresztlányomék meg kitalálták, hogy eljönnének hozzánk hétvégén. Úgyhogy most itt vannak. :) Mama is csatlakozik ma hozzánk,ugyanis nagy nap a mai. Anna baba Születésnapja van ma! :) Majd jövök a beszámolóval!

4 megjegyzés:

  1. Pont a napokban gondoltam rá, hogy Annának mostanában van a szülinapja!!! Istenem, már két éves lett! Nagyon boldog szülinapot Neki!!! Legyen nagyon vidám napotok!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot Annának! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)