„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2013. január 5., szombat

Cím nélküli...

( Ez a cím adás nem az én asztalom. )
Most, hogy a gyerekek olyan sokat itthon voltak, és csak csütörtökön mentek először  iskolába, óvodába, és, hogy apa most hétvégén is dolgozik teljesen össze vagyok kutyulódva odabent, tegnap már azt sem tudtam milyen nap van egyáltalán. :/ Arról nem beszélve, hogy volt valami a levegőben, vagy a hold állásában,  vagy én nem tudom, mert a béka segge alatt volt a hangulatom. Megint olyan egyedül hagyottnak éreztem magam, hogy már megint minden az én vállamat nyomja stb.stb.

Az elmúlt két napban próbáltam utolérni magam, már ami a takarítást, mosást illeti. Anna még nem volt a héten bölcsibe, de ha csak mi ketten vagyunk itthon akkor mindig jól haladunk, nincs veszekedés, nyávogás.
Francinak már nagyon hiányzott az ovi.

Franciska újabban fél a sötétben, állítólag szellemek vannak az ágy alatt... Tegnap azt mondta, hogy két csoport társa szokott ilyen rém történeteket mesélni, na szép mondhatom.
Így most köztünk alszik el, és apa szokta vissza vinni az ágyába. Ennek apropójából tegnap én voltam a világ legjobb anyukája, mert megengedtem, hogy oda feküdjön mellénk mikor félt.( Mert egyébként nálunk apa az isten... :) )
Bevallom őszintén gyermekkoromban, én is sokszor féltem, (főleg mikor valami hülye filmet megnéztem) és hívtam át anyukámat, hogy feküdjön mellém, szóval tudom milyen érzés. El is fogom neki ezt ma mesélni.
A másik meg a Barátok közt... én szoktam nézni :) Most, hogy meghalt az András, Franci megint előjött azzal, hogy mi van ha apa is meghal. Mindig olyan érzékenyen érint engem ez a téma, nem szeretek róla beszélni, én magamtól soha nem hoznám fel ezt a témát, na de ha már a gyerek felhozta beszélni kell róla.
Elmondtam neki, hogy apa még fiatal, és egészséges, és nagyon vigyáz arra is, hogy ne érje baleset, nem fog meghalni.
Erre Ő : - Fiatal??? 38 éves!!! ( kikerekedett kérdő tekintet)
- Franci a 38 év még nem öreg kor. A mama például 62 éves.
- Akkor Ő fog meghalni???
- Pfff... Nem még Ő sem fog, még Ő is élhet nagyon sokáig.
Itt le is zártuk a témát, este a tv-ben egy nyolcvanegynéhány éves öreg bácsit mutattak( szegényt kirabolták) :(
Erre Franci: - Na anya ez a bácsi már tényleg nagyon öreg, Ő fog meghalni?
Mondjon már valaki valami okosat, mit lehet, kell ilyenkor mondani egy gyereknek???

Más!
Anna egy lépéssel előre lépett szobatisztaság terén. Az úgy történt, hogy mostanában már igencsak zavarja a pelenka, vagyis inkább csak akkor zavarja, ha már belepisilt, vagy kakált és szól, hogy csere. Úgyhogy felajánlottam a bilit neki. Mit szólna hozzá ha nem a pelusba intéznénk el a dolgot hanem a bilibe, vagy ha úgy tetszik a wc-be. Eddig elzárkózott tőle, de most ráült, és ez már nagy előrelépés ahhoz képest, hogy a múltkor még nem mert ráülni sem. Persze szólni nem szól ha kell neki pisilni, csak mikor már végzett vele, de a nagy dolgot sikerült tegnap elcsípnünk, és az a bilibe landolt. Volt nagy örömködés, tapsi tapsi meg minden. :)

8 megjegyzés:

  1. Fel a fejjel, mármint ami a hangulatodat illeti. Biztos volt valami mert eléggé melankólikus volt az én hangulatom is! Most kisütött a nap várjuk a pozitív változásokat jó?:-)) Aranyos Franci ezzel a kérdezősködésével, ez a TV. hatása bár egyszer úgy is szembekerül ezzel a témával.Megválaszolás kicsit körülményes ilyenkor mert mindenre van még egy kérdésük. A kis Anna biztos hogy ha lassan is de rövidesen teljesen szobatiszta lesz. Unokám is így kezdte, (már én türelmetlen voltam mert az én lányaim 2 éves korukra már szobatiszták voltak) unokám 3 éves múlt szeptemberben , fokozatosan 3-4 hónap alatt lett teljesen szobatiszta.Éjjel ad rá a lányom még pelenkát. Kitartás !!

    VálaszTörlés
  2. Érdekes az a halál-téma mostanában az 5 éves lányomnál is gyakran előjön, de nálunk az is magyarázza, hogy másfél éve halt meg Dédimama, akire még élénken emlékszik...és szeretnénk is ha emlékezne...
    :(
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk először úgy jött a téma,hogy az óvónéni vesztette el az anyukáját. :( Azóta visszatérő téma.
      Sajnálom a dédit. Részvétem. :(

      Törlés
  3. Szia! :) Tudod, a halál témája nagyon tudja foglalkoztatni a gyerekeket. Mit is mondhatnánk nekik?, hisz sokszor magunk sem tudjuk felnőtt fejjel elfogadni, ha valakit elveszítünk, vagy elveszíthetünk, aki sokat jelent nekünk. :( Én mindig őszintén elmondtam, hogy sajnos a halál az élet része, persze a gyerek szintjén, nem "megijesztve". A félelem? Na igen,a tv. nagyon nem való, még az én 10 éves lánykámnak sem, sőt én már alapból nem is nézek híradót sem pl. :( Döbbenet, hogy csak a rossz, a halál, és a gyilkolás a téma... Főleg, ha a gyerek érzékenyebb az átlagnál, ezek nagyon tudják nyomasztani. A szobatisztaság?- nem érdemes siettetni, majd megérik rá a gyerek,szerintem. :) A fiam már 3 éves korára totál szobatiszta volt, míg a lányom nagyon- nagyon sokáig bepisilt éjszaka. Bocsi, ha sok voltam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem voltál sok. :)Köszönöm, hogy leírtad. :)

      Törlés
  4. De ügyes Anna! :) Én eddig kb 2-szer próbáltam bilire ültetni Hannát, de nagyon zokon vette, így hanyagolom egyelőre...
    Olyan jó addig, míg nem tudjuk, hogy mi az a halál. Emlékszem, mikor megértettem, én is mindig aggódtam, hogy melyik családtagom fog meghalni. :(

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)