„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2016. március 12., szombat

Apró örömök 2.

Nagyon jól sikerült nap lett ez a mai. Pedig mikor a reggeli posztomat befejeztem végigfutott az agyamon, hogy itt ez a hosszú hétvége,és a mai napra annyi mindent terveztem, de minek. Főleg a mozi miatt izgultam, mert ugye azt megigértem, és az igéret szép szó. Mi van ha nem végzünk addig. Mozi négykor kezdődik, azért fél négyre ott kellene lenni minimum. Aztán gyorsan összeszedtem magam, kerültem fordultam összepakolásztam, gyerekek megreggeliztek, átöltöztek mindent egy szóra teljesítettek,olyanok voltak mint a kisangyalok. :) Lementem a pékségbe kenyérért, kilenckor már nem volt egy darab sem. Atya ég, mire készülnek az emberek, bele sem merek gondolni mi lehetett ma a hiperszupermarketekben. :) Apa közben elkezdte főzni a töltöttkáposztát, kicsit elszámoltuk magunkat,és túl sok tölteléket készítettünk, úgyhogy a maradékból paradicsomos húsgombóct készítettünk. Holnap nem kell főzni, de lehet, hogy még hétfőn sem. :) Én meg készíthetem a bilagitot. :) Délutánra mindennel elkészültünk, el tudtunk menni moziba. Anna nem aludt, ma délután mert túlságosan izgatott volt, féltem hogy majd elalszik a film közben, de nem. Ezt a filmet néztük meg  Zootropolis tetszett. :)
Jó idő volt ma, annak ellenére, hogy el volt borulva, és fújta a szél. Holnap ha sütne a napocska rendbe tenném az erkélyt, hogy végre megint ki tudjak teregetni, már alig várom, hogy eltünjön a szárító a szobából.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm,hogy írtál! :)