„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. április 23., hétfő

Mátraháza

 Hétfő délelőtt indultunk,Attila már 9-kor akart de mivel én nem voltam hajlandó már előző este összepakolni,így fél 10-kor sikerült. :)
Olyan fél 12 körül értünk oda,elfoglaltuk a szobánkat,majd lementünk az étterembe,ebédelni,és összeírni,hogy ki mit szeretne enni a következő pár napban. Anna itt még nagyon jól viselkedett,ebédelt ügyesen nem rosszalkodott talán nem oldódott fel még teljesen.
Ebéd után felmentünk hátha pihennek a lányok egy kicsit,de mivel útközben aludtak,nem igazán lehetett őket rávenni ilyesmire.
Anna itt már pörgött,elkezdődött a pakolás,szerencsére nem sok törékeny dolog volt a szobában,amik pedig voltak sikerült elbarikádozni előle.
Mivel az alvás sikertelen próbálkozás volt lementünk az udvarra szétnézni,sétálni egyet.




Sajnos szomorúan vettem észre,hogy az épület mögötti játszótér éppen felújítás alatt van,így a gyerekeknek nem volt hol játszani,és mókusokkal sem találkoztunk :( pedig két éve mikor itt jártunk,nagy élmény volt,hogy ott szaladoztak,és lehetett őket etetni. Franciska kicsit el is kenődött,pedig a konyhás nénitől még diót is szerzett,hogy majd eteti őket.
Helyette megmásztunk egy csomó lépcsőt le-fel,amit mondjuk Anna nagyon imádott!Elvégre a Mátrában voltunk,és ha már a hegymászáshoz fiatal legalább lépcsőt másszon! :)
Annát nagyon imádták,mindenkinek puszit dobált,és hangos pápázások közepette integetett,nem lehetett nem észrevenni.
Vacsoránál aztán a fáradság előcsalogatta a hisztiket,ha valami nem úgy történt ahogy azt kigondolta. Ő inkább szaladozni szeretett volna az asztalok között.
Vacsora végeztével megint szabad utat kapott,lépcsőztünk még egy darabig aztán felmentünk fürödni!A szobában zuhanykabin volt,de a beépített szekrény mélyén találtunk egy nagy lavort Anna kényelmesen elfért benne,abban fürdettük minden nap.



Franciska nagyon élvezte az egész hetet,és nagyon ügyesen viselkedett végig,büszke is voltam rá. Különösen tetszett neki,hogy kiszolgálták az étteremben,mindig alig várta,hogy menjünk kajálni.


Szerencsére jó időt fogtunk ki,úgyhogy majdnem minden nap mehettünk valamerre kirándulni. Egerbe is voltunk egyik nap,bár ott csak a keresztlányommal találkoztunk,Ő ott jár főiskolába. Az egyik bevásárlóközpontban találkoztunk,és még vártunk rá a gyerekekkel játszótereztünk egyet.
Nem is szaporítanám tovább a szót,jöjjenek a képek.





A gyöngyösi állatkertbe is elmentünk.


 Annát itt is csak a játszótér érdekelte.

El van a gyerek ha játszik :)



Lehetett etetni is az állatokat

 Dávid csak Bambit merte megetetni,mert a kecskék szerinte túlságosan mohók voltak,és attól félt megharapják a kezét. Anyjára ütött. :) Mondjuk,én Bambit is kihagytam. :)

 Anna farkasszemet néz a tevével

 Franciska nagyon bátor volt,Ő megetette a kecskéket is


 Négy hetes kis vaddisznó bébi. Nagyon aranyos volt,és nagyon gyors,mindenki őt hajkurászta.

Gyöngyösön múzeumba is voltunk. 






Orczy kastély

Az Oxigén Adrenalin parkot is meglátogattuk az idén. Volt játszóház a kicsiknek,és a nagyobbaknak.


Anna kivételesen most nem élvezte ezt az egészet,folyton ki akart szökni az udvarra,úgyhogy nem erőltettem tovább. Franciska viszont annál inkább,nagyon jól érezte magát,egy órát voltak bent apával,a több szintes labirintusban.
Aztán elmentek bobozni,Franciska is ment apával kétszer is.Nagyon aggódtam,hogy majd félni fog,de nem így történt szerencsére.Olyan sokat változott az utóbbi időben,sokat komolyodott,és sokkal bátrabb mint volt.




Na és persze a kihagyhatatlan Kékes tetőt is meghódítottuk :)




Franciska,és én még Anna aludt, szép virágokat is fotóztunk a szálloda területén.








Nagyon jól éreztük magunkat!! Gyönyörű hely a Mátra!! 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó helyen voltatok. Látszik milyen jól éreztétek magatokat.:-)A képek is szuperek.:-)És Te is tudtál pihenni?;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Pihenés?? Hát ha azt nézem,hogy nem kellett főzni,és mosogatni akkor igen! :) Amúgy nem! ;)

      Törlés
  2. Nagyon szép családod van, jó volt olvasni és nézni a képeket! Örülök, hogy lehetőségetek volt kikapcsolódni! Azt viszont sajnálom, hogy a mókusetetés nem sikerült, mert az tényleg egy óriási élmény! Kékestető, de hiányzik!!! 2 éve voltunk. :) Én megmondom őszintén, ha választhatnék egy tengerparti nyaralás, vagy egy túra a Mátrában, az utóbbit választanám. Imádooom! Persze a tengerrel sincs semmi bajom, biztos az is jó. :)

    VálaszTörlés
  3. Tibetnek a Himalája, nekünk a Mátra. De a Mátrát meg lehet mászni felkészülés nélkül is, igaz? :)

    Szépek a képek.

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)