„ Az emlék olyan virág mely nem hervad el soha ”

2012. december 16., vasárnap

Az elmúlt napok röviden...

Már akartam írni korábban is, de mindig leragadok az olvasgatásnál, és a végén soha nem marad már időm az írásra.
Jól telt a hét a bölcsiben Annának. Szerdán járt náluk a Télapó, csütörtökön szülinapot ünnepeltek az egyik kisfiúnak a csoportban. Tiszta buli volt az egész hét, pénteken már úgy ment be a csoportba, hogy még csak nem is pityergett. :) Azon gondolkodtam, hogy újra meg kellene próbálni az ott alvást hétfőtől. Na de erre még alszom egyet.

Franciskáék egész héten készülődtek a karácsonyi ünnepségre, ami majd hétfőn lesz. Csütörtökön délután mikor apa hazahozta néptáncról, nagyon nyűgös volt, lefeküdt , és el is aludt még hat órakor. Kicsit később már lázasan ébredt. Másnap délelőtt elvittem a doktor nőhöz, de nem talált semmit, azt mondta valami vírus okozhatja a lázat. Mindenesetre írt fel antibiotikumot ha nem javulna hétvégén. Kiváltottam, de nem készítettem el, szerencsére már jól van. Még pénteken délután volt egy kis hőemelkedése, azóta semmi.

Úgy volt, hogy jövőhéten már Attila szabin lesz, és majd jól bevásárolgatunk az ünnepekre. De sajnos nem így lett, sőt nem is lesz itthon, szóval megint minden rám szakadt. Kicsit ki is voltam ettől akadva, és nyűgös voltam, de már jobban vagyok. Ez van, ilyen a munkája ezt kell szeretni. Örüljünk, hogy ebben a mai világban egyáltalán van munkája. Szóval miután megláttam a jó oldalát is a dolognak már nem is voltam olyan rossz kedvű. Gyerekek ajándékát megrendeltem a neten, az után már nem kell kajtatnom, ami meg még kell majd apránként még beszerzem a héten.
Lassan kezdek már karácsonyi hangulatba kerülni. Ma feldíszítettük a lakást, nem kell nagy dologra gondolni, az ablakokra üveg matrica került, és világítós fenyőfa, a bejárati ajtóra a karácsonyi kopogtató, és ennyi. Egész hangulatos lett. :)

Esett a hó...

Mikulás parti...

Ugráló gumicsoda... :)

Már ilyen sok kis pajtás jár a csoportba...

Szülinapi falatozás...


És persze nem felejtettem el a szerdán kapott ajándék bontását sem, bár nem képet csináltam hanem videót.
Azóta nem telt el úgy nap, hogy Franciska ne rajzolt volna a kis könyvbe, és ne játszott volna az öltöztetős matricával. :) Köszönjük szépen!


8 megjegyzés:

  1. A lánykáid nagyon aranyosak ahogy bontogatják az ajándékokat! Úgy látszik a fejlődésbe én visszafelé megyek mert én is így szoktam mondani mikor bogjátékban nyerek és megkapom az ajándékot, azta..!:-) Jó készülődést még az elkövetkezendő héten neked !

    VálaszTörlés
  2. Aranyosak a lányok! :) Annának már milyen hosszú haja van, asztaaa! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kati!:) Bizony szép hosszú,csak olyan vékony szálú. :)

      Törlés
  3. Kezet foghatunk, Hajni, Tibit is elárasztotta a munka és január közepéig nem is fog csitulni. Szóval ez van, megszoksz vagy megszöksz. :)))) Pussz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan megszokom. :) Megszökni semmi képen nem fogok, nincs olyan szerencséje. ;)))

      Törlés
  4. Végig mosolyogtam, mikor a videót néztem. Annyira aranyosak :) Örülök, hogy tetszik a lányoknak

    VálaszTörlés
  5. Örülök,hogy tetszett a videó. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm,hogy írtál! :)